Visszatekintés, terveim…

Az első áttörés: Már több, mint 5 éve annak, hogy megvettem az első fényképezőgépemet, egy Fujifilm FinePix S8600-as kompaktot.
Azzal, hogy hónapok spórolása után végre sikerült saját pénzemen vásárolnom egy fényképezőgépet, hatalmas szabadságot adott, amint alkalmam volt rá, vittem magam mindenfelé és egyre többször keltem hajnalban, napfelkelte előtt, hogy Szendrőlád határához kiballagva a legszebb fényekben tudjak fotózni. 

Kerestem mindig az alkalmat az alkotásra, jó pillanatok megörökítésére, így alakulhatott az is, hogy bár az egész családban csak én nem horgászom, viszont velük tartottam gyakran 2-3-4 napokra is a horgászatok során. Sátraztunk, tábortüzet raktunk és élveztük a csendet, a természet közelségét, ez minden emberre pozitív hatással lehet. Egy ilyen, több napos horgászat során készítettem el a Horgászélet c. képemet is, amit akkor még nem sejtve, beneveztem egy helyi fotópályázatra is, ahol rögtön harmadik helyezést értem el vele. Ez hatalmas lelki erőt, magabiztosságot adott számomra, tudatosította bennem, hogy a fotózás akár nem csupán hobbi lehet számomra, hanem annál akár sokkal több is!

Egy hű társ

A természetfotózás általában magányos tevékenység. Korán kelni, nyáron gyakran 3 óra körül, vállunkra venni a fotós felszereléssel és más kellékekkel megpakolt táskát, árkon-bokron keresztül felbaktatni a már előre kiszemelt helyszínre, mindezt heti több alkalommal is, embert próbáló feladat. Nem egyszer ki is marad egy-egy alvás, hiszen a naplemente fényeiben való fotózásból átcsúszok az éjszakai fotózásba, onnan pedig csak néhány óra marad a napfelkeltéig, ami szintén magával ragadó látvány és élmény tud lenni.

Ezt Kozsup Bence barátom is jól tudja, hiszen ő volt az, aki számtalan alkalommal velem tartott ezekre a kalandokra és be kell valljam, sokkal könnyebb is volt így a dolgom 🙂 
Ezúton is köszönöm haver, pacsi!

Hogyan tovább?

Még többet tanulni, célokat kitűzni és tenni értük. Ezzel tudnám jellemezni az elmúlt éveimet és hasonlóan szeretném, hogy alakuljon a jövőm is. Bár az utóbbi időszakom külső szemmel nézve talán nem tűnt valami aktívnak, azonban higgyétek el, nincs megállás .. sőt, a lécet csak egyre feljebb helyezem! 🙂 Számos projektet megvalósítottam, amit elterveztem és sikerült sok olyan is, amire nem is készültem. 

A természetfotózás továbbra is a szívem csücske marad és a közeljövőben végre megszerzem a jogsit is és saját autóval sokkal gyakrabban tudok majd fotózni menni, így nem leszek semmihez és senkihez kötve. Az esküvő fotózásokra is még nagyobb hangsúlyt tudok így fektetni, több és minőségibb felvételek elkészítését teszi ez majd lehetővé. Itt Borsod megye szívében, Kazincbarcika, Miskolc és vonzáskörzetében tevékenykedtem és fogok ezen túl is, de ez hamarosan ki fog bővülni, hiszen például már több megkeresést is kaptam tokaji esküvők fotózására is.
A webshopon továbbra is dolgozunk, ahol a közeljövőben az összes természetfotóm megvásárolható lesz, 6 fajta anyagra, 20*30 cm-es mérettől egészen a hatalmas 100*200 cm-es méretig! 

Egy szó, mint száz; most kezdek csak igazán ráérezni ennek az ízére, úgyhogy az elkövetkezendő néhány évem sűrű, célokkal tűzdelt lesz, ahogy azt szeretem 🙂 

TETSZIK ? KÖSZÖNJÜK HA MEGOSZTOD !

További bejegyzések

TE IS SZERETNÉD, HOGY AZ ESKÜVŐD PROFI MÓDON LEGYEN MEGÖRÖKÍTVE?

KERESS BÁRTAN , ÉS SEGÍTSÉGETEKRE LESZEK MINDENBEN !

TE IS SZERETNÉD, HOGY AZ ESKÜVŐD PROFI MÓDON LEGYEN MEGÖRÖKÍTVE?

KERESS BÁRTAN , ÉS SEGÍTSÉGETEKRE LESZEK MINDENBEN !
Egri László Profi esküvői fotós

Egri László Profi esküvői fotós

Egri László vagyok, természet és esküvői fotográfus. Gyerekkorom óta az álmom, hogy fotós lehessek.

A célom az, hogy szavak nélkül, a fotóimmal tudjam elmesélni a megismételhetetlen történéseket, melyek meghatároznak bennünket.

Egri László Profi esküvői fotós

Egri László Profi esküvői fotós

Egri László vagyok, természet és esküvői fotográfus. Gyerekkorom óta az álmom, hogy fotós lehessek.

A célom az, hogy szavak nélkül, a fotóimmal tudjam elmesélni a megismételhetetlen történéseket, melyek meghatároznak bennünket.

×
×

Cart